máj

2

Milika Pavlović versei

május 2, 2012 | Hozzászólások kikapcsolva

IMA SZISZÜPHOSZÉRT

Kövem, te drága,
ne rettegj,
ne reszkess,
nem méltó hozzád
a nyárfalevél-remegés.

Emlékezz vissza
Sziszüphoszodra,
ne hagyd
üres kézzel
a hegy lábánál.

KASTÉLY

Hatalmas
félelemkeltő
számtalan bejárata van
a kastélynak ahová vezetnek.

Születésed előtt
ez az épület fogta körbe,
s borostyánként nőtte be
a reád váró bölcsőt.

Első csodálkozásod
„hol vagyok”
az utolsó szikla
a bástya falában.

Fordította: Sándor Zoltán

Share

ápr

29

Csíki András versei

április 29, 2012 | Hozzászólások kikapcsolva

NEM HITTEM…

Én nem hittem benne,
s most csodálkozom,
felhőkre ülök,
csak próbálkozom,
szelet lovaglok,
messze vigyen,
keresem-kutatom,
ki volt ilyen;
valami ősömnek
– úgy sejtem –
nagy sara van,
abban, hogy a szívem
szíjazva van,
abban, hogy nem hiszek,
egyebet én,
csak a holdfényt,
ha elnyúlt
a szemed tükrén,
csak a nyáresti csöndet
fontolgatom,
nagy szakadásaim
foltozgatom,
én nem hittem benne,
de véremben van,
ájulni, suhanni
alaktalan,
szárnyaim feszítve
próbálgatom,
s múló időmet
számítgatom.

JÁTSZANI ENGEDJ

Weöres Sándornak

Játszani, játszani engedj,
ringat a dalteli álom,
árva az égben az isten,
kívül a szív a kabáton.

Futnak a, futnak az évek,
ostroma készül a vágynak,
árva a földön az ember,
nincs tere lopva, ha játszhat.

Mégis a, mégis a játék,
dallal igéz ez az álom,
túlhevül arcon a bánat,
álmodom így sose bánom.

Játszik a, játszik a vérem,
loccsan az égi patakban,
földre varázsol az élet,
játszom én ember alakban.

A KÖLTÉSZETRŐL

„…a szép nem meddő eszmény, hanem
az élet legnagyobb erőfeszítése.”
Márai Sándor

”
Mondd csak!
Mondd csak azt, hogy céltalan,
divatjamúlt és hasztalan igyekvés,
lődörgő képzelet,
képzelgés, mely játszani engedett;
akár a táj, a tér, a tónusok,
bármilyen egekbe fúrhatod arcodat,
az alfánál tovább kicsivel sem vagy,
csak az erőlködés s az akarás marad,
s a cél, a cél, a cél a horizont vonalán…

Védd magad!

Minek hazudsz a csúfságra álcát,
hideg szemekbe csillagot?
Minek kaparsz a rothadásnak sírhelyet,
s a fénynek ablakot?

Minek vezetsz az elvekről listát?
Elvész a szó sok jaj között.
Minek költöztél emberi testbe,
ha csak az ideákhoz van közöd?

””
Egyenes út a végzet, föl minek díszíted?

”””
A bőr színe,
a húsé – ahogy haladok,
a csontoké, s a csontokon
lilába hajló cafatok,

hol mély,
hol egészen halovány,
torlódó gyönyör, vagy
lakattal zárt talány.

És ismétlem,
ismétlem magamat,
szavalom és
rímelem a szavakat,

mert sz%C

Share

ápr

21

Lovász Krisztina: Apollinaire

április 21, 2012 | Hozzászólások kikapcsolva

1.
Az idő kelyhében hangaszál,
Apollinaire már halott. Kalapjára tűzöm
az Ősz szagát, mit letéptem: egy ihletet.
A föld a vers ölében pihen,
hallhatod, ahogy szuszog.
Ó, idő kelyhe, szerelem,
belőled innám a holnapot.

2.
A szó kelyhében hangaszál,
a költő már halott. Kalapjára tűzöm
az ihletet, mit letéptem: egy illatot.
Az idő a vers ölében pihen,
hallhatod, az Ősz szuszog.
Ó, szavak kelyhe, szerelem,
belőled innám a holnapot.

3.
Apollinaire kalapjára tűzöm az időt,
földből tépett szavakat.
A vers illatozik szabadon,
az Ősz csak iszik, szuszog.
Az ihletet hallhatod: ahogy
a holnap kelyhében érik és motoz a halál,
halkan, akár egy hangaszál,
öledben a szerelem, Ó.

Share